Utolsó frissítés: 2025-04-28
Olimpiai bajnok a csapatban: új nagykövettel erősít Hajós István Alapítványa.

Andrásfi Tibor olimpiai bajnok az Egy lépéssel több Alapítvány új nagykövete.
Andrásfi Tibor olimpiai bajnok párbajtőrvívó csatlakozott az Egy lépéssel több Hajós István Alapítvány nagyköveteihez. A szervezet célja, hogy támogatást nyújtson súlyos betegséggel küzdő gyermekeket nevelő családoknak.
Andrásfi Tibor elmondta: olimpiai bajnokként fontosnak tartja, hogy példát mutasson, és felhívja a figyelmet a beteg gyerekek támogatására.
Az Egy lépéssel több Hajós István Alapítvány új nagykövetet igazolt. Andrásfi Tibor olimpiai bajnok párbajtőrvívó hivatalosan is csatlakozott a szervezet elkötelezett nagyköveti csapatához. A bejelentésre április 24-én este került sor az alapítvány hivatalos Instagram-oldalán (@egylepesseltobbalapitvany), ahol az Alapítvány másik nagykövete, Rácz Jenő is jelen volt.
Az Alapítványt Hajós István hozta létre azzal a céllal, hogy egy lépéssel többet tegyen a társadalomért – súlyos betegséggel küzdő gyermekeket nevelő családok támogatásáért. A nagyköveti csapat eddig is olyan hiteles, karakteres személyiségekből állt, mint Proksa Szandra, Győrfi Pál, Kucsera Gábor és Rácz Jenő. Mostantól pedig Andrásfi Tibor is részese ennek az inspiráló közösségnek.
„Ahogy az alapítvány növekszik, egyre több a feladat és a felelősség is – ezért elengedhetetlen volt a nagyköveti csapat bővítése. Nagy öröm számomra, hogy Tibor elfogadta a felkérést, és ezentúl velünk együtt dolgozik céljaink megvalósításán. Annyit elárulhatok, hogy a jövőben még várhatóak bejelentések a nagyköveti csapattal kapcsolatban is” – mondta Hajós István, az alapítvány alapítója.
Az olimpiai bajnok már korábban is részt vett a szervezet rendezvényein, és elkötelezettsége, pozitív példája révén fontos szereplője volt a közösségi munkának. A jövőben várhatóan még aktívabban vesz majd részt az eseményeken, és új lendületet ad a szervezet célkitűzéseinek megvalósításához.
“Bajnokként több felelősséget kell vállalnom”
„Egy véletlennek köszönhető a találkozásom Istvánnal és az alapítvánnyal, az olimpia után ismerkedtünk meg egy médiaeseményen, ahol meghívást is kaptam tőle a szervezet soron következő eseményére” – idézte fel a kezdeteket Andrásfi Tibor. „Azóta több rendezvényükön is részt vettem, az alapítvány jótékonysági árverésén pedig felajánlottam az olimpián kapott limitált szériás telefonomat a szervezet céljainak támogatására. Csütörtök este egy ünnepi vacsora keretében kért fel Hajós István az alapítvány nagykövetének. A megtisztelő felkérést örömmel elfogadtam” – tette hozzá az olimpiai bajnok.
Andrásfi Tibor elmondta, hogy a jövőben igyekszik majd tovább népszerűsíteni az alapítványt és a szervezet küldetését.
„Úgy érzem, hogy olimpiai bajnokként több felelősséget kell vállalnom, és talán több embernek fel tudom hívni a figyelmét a fontos ügyekre, a beteg gyerekek, családok támogatásának fontosságára.”
További hírek itt:
- Hatékony pénzügyi tervező 2026-ra – Így készítsd elUtolsó frissítés: 2025-12-03 2026-ban a pénzügyi tervezés kulcs a stabilitáshoz. Mutatjuk, hogyan készítsd el lépésről lépésre. Egy részletes útmutatóval és sablonnal segítünk, hogy a pénzed neked dolgozzon! 2026-ban ne hagyd, hogy a pénzed irányítson. Készíts hatékony pénzügyi tervezőt, és vedd kezedbe az irányítást. Az új év mindig új lehetőségeket hoz, de a pénzügyi stabilitás csak… További információ: Hatékony pénzügyi tervező 2026-ra – Így készítsd el
- Hiteltörlesztés okosan – A hógolyó módszer titkaUtolsó frissítés: 2025-11-27 A hógolyó effektus a hiteltörlesztésnél segít gyorsabban megszabadulni az adósságoktól. Egyszerű, érthető módszer, amellyel lépésről lépésre gördítheted le magadról a tartozás terhét. A hógolyó effektus nem varázslat, hanem tudatos pénzügyi stratégia: a kisebb hitelek előtörlesztésével lendületet kapsz, hogy a nagyobb adósságokat is legyőzd. + pénzügyi tipp: Sokan érzik úgy, hogy a hitelek… További információ: Hiteltörlesztés okosan – A hógolyó módszer titka
- Téli fáradtság és elnehezült légzés – Miért reagál így a testünk a hidegre?Utolsó frissítés: 2025-11-24 Ahogy beköszönt a hideg, nemcsak a hőmérséklet csökken, hanem az energiaszintünk is. Sokan ilyenkor fáradtabbnak érzik magukat, nehezebb a légzés, gyakrabban jön a torokkaparás, és a szervezet is lassabban reagál a környezeti változásokra. A tél nemcsak a kinti hidegről szól, hanem arról is, hogy testünknek ilyenkor fokozott támogatásra van szüksége. Különösen a… További információ: Téli fáradtság és elnehezült légzés – Miért reagál így a testünk a hidegre?
- Biztonságos téli közlekedés: amit minden sofőrnek tudnia kellUtolsó frissítés: 2025-11-21 Havas úton minden apró hiba végzetes lehet. Mutatunk 10 életmentő tanácsot, hogy biztonságban közlekedj télen, és elkerüld a baleseteket. A hó nemcsak szép, hanem veszélyes is az utakon. Ha autóval közlekedsz, ezek a tippek segítenek, hogy ne a szerencsére bízd a biztonságodat. A téli közlekedés sokszor olyan, mintha egy másik világban vezetnénk:… További információ: Biztonságos téli közlekedés: amit minden sofőrnek tudnia kell
- Digitális detox: Miért lesz 2026 a kijózanodás éve az online világban?Utolsó frissítés: 2025-11-17 2026 a digitális kijózanodás éve lesz: az emberek tömegesen fordulnak a digitális detox felé. Fedezd fel, miért válik trenddé az offline élet és hogyan alakítja át a jövőnket. Az online világ eddig soha nem látott tempóban szívta magába az embereket, de 2026-ban elérkezik a kijózanodás. A digitális detox nem divat, hanem túlélési… További információ: Digitális detox: Miért lesz 2026 a kijózanodás éve az online világban?
Kép: Egy lépéssel több Hajós István Alapítvány)

Miklós Edit újságíró, főszerkesztő és szövegíró, a FreeMix lapcsalád alapítója. Korábban Koronczay Editként ismerhették a nézők és olvasók. Több mint 25 éve dolgozik a médiában: az Echo TV, a Duna TV és a Magyar Televízió szerkesztő-riportereként kezdte pályáját, majd a Femina és a Cafeblog újságírójaként folytatta.
Saját lapcsaládja ma már havi 3-4 milliós olvasottsággal működik. Célja, hogy hitelesen, közérthetően és inspiráló módon mutassa be a világ eseményeit. Hogy hidat építsen az újságírás és az olvasók között – hiteles, emberközeli tartalmakkal.
Miklós Edit számára fontos, hogy az információ ne csak adat legyen, hanem érték — ami segít eligazodni a mindennapokban.
A szakmája egyben a szenvedélye is.
Az infopress.hu célja, hogy hitelesen, közérthetően és inspiráló módon mutassa be a világ eseményeit.
Tematikája: érdekességek, kommunikáció, sajtó, elemzések
Miklós Edit írásai rendszeresen megtalálhatók a FreeMix lapcsalád online magazinjaiban is:
