Olimpiai bajnok a csapatban: új nagykövettel erősít Hajós István Alapítványa.

Andrásfi Tibor olimpiai bajnok az Egy lépéssel több Alapítvány új nagykövete.
Andrásfi Tibor olimpiai bajnok párbajtőrvívó csatlakozott az Egy lépéssel több Hajós István Alapítvány nagyköveteihez. A szervezet célja, hogy támogatást nyújtson súlyos betegséggel küzdő gyermekeket nevelő családoknak.
Andrásfi Tibor elmondta: olimpiai bajnokként fontosnak tartja, hogy példát mutasson, és felhívja a figyelmet a beteg gyerekek támogatására.
Az Egy lépéssel több Hajós István Alapítvány új nagykövetet igazolt. Andrásfi Tibor olimpiai bajnok párbajtőrvívó hivatalosan is csatlakozott a szervezet elkötelezett nagyköveti csapatához. A bejelentésre április 24-én este került sor az alapítvány hivatalos Instagram-oldalán (@egylepesseltobbalapitvany), ahol az Alapítvány másik nagykövete, Rácz Jenő is jelen volt.
Az Alapítványt Hajós István hozta létre azzal a céllal, hogy egy lépéssel többet tegyen a társadalomért – súlyos betegséggel küzdő gyermekeket nevelő családok támogatásáért. A nagyköveti csapat eddig is olyan hiteles, karakteres személyiségekből állt, mint Proksa Szandra, Győrfi Pál, Kucsera Gábor és Rácz Jenő. Mostantól pedig Andrásfi Tibor is részese ennek az inspiráló közösségnek.
„Ahogy az alapítvány növekszik, egyre több a feladat és a felelősség is – ezért elengedhetetlen volt a nagyköveti csapat bővítése. Nagy öröm számomra, hogy Tibor elfogadta a felkérést, és ezentúl velünk együtt dolgozik céljaink megvalósításán. Annyit elárulhatok, hogy a jövőben még várhatóak bejelentések a nagyköveti csapattal kapcsolatban is” – mondta Hajós István, az alapítvány alapítója.
Az olimpiai bajnok már korábban is részt vett a szervezet rendezvényein, és elkötelezettsége, pozitív példája révén fontos szereplője volt a közösségi munkának. A jövőben várhatóan még aktívabban vesz majd részt az eseményeken, és új lendületet ad a szervezet célkitűzéseinek megvalósításához.
“Bajnokként több felelősséget kell vállalnom”
„Egy véletlennek köszönhető a találkozásom Istvánnal és az alapítvánnyal, az olimpia után ismerkedtünk meg egy médiaeseményen, ahol meghívást is kaptam tőle a szervezet soron következő eseményére” – idézte fel a kezdeteket Andrásfi Tibor. „Azóta több rendezvényükön is részt vettem, az alapítvány jótékonysági árverésén pedig felajánlottam az olimpián kapott limitált szériás telefonomat a szervezet céljainak támogatására. Csütörtök este egy ünnepi vacsora keretében kért fel Hajós István az alapítvány nagykövetének. A megtisztelő felkérést örömmel elfogadtam” – tette hozzá az olimpiai bajnok.
Andrásfi Tibor elmondta, hogy a jövőben igyekszik majd tovább népszerűsíteni az alapítványt és a szervezet küldetését.
„Úgy érzem, hogy olimpiai bajnokként több felelősséget kell vállalnom, és talán több embernek fel tudom hívni a figyelmét a fontos ügyekre, a beteg gyerekek, családok támogatásának fontosságára.”
További hírek itt:
- 3 csillagjegy végre átlépi a múlt korlátaitMindannyian találkozunk életünk során nehézségekkel, kihívásokkal, amelyeket gyakran a múltunk révén hordozunk magunkkal. Ám eljön az idő, amikor képesek vagyunk, leszünk átlépni ezeket a láthatatlan korlátokat, és szabadon léphetünk előre az életünk útján. Most három csillagjegy számára elérkezett ez a pillanat. Vajon közéjük tartozol? Fedezd fel, hogyan hat ez a változás, és hogyan formálhatja életedet… További információ: 3 csillagjegy végre átlépi a múlt korlátait
- Útmutató a megfelelő strandpapucs kiválasztásáhozA strandpapucs kiválasztása talán nem tűnik bonyolult feladatnak, de a megfelelő döntés meghozatala különbséget tehet egy kényelmes és ellazító nyári nap, valamint egy fájdalmas és kényelmetlen élmény között. De milyen a jó strandpapucs? Következzen tíz szempont, amely segít megtalálni a legmegfelelőbbet. Anyagminőség Az első, és talán legfontosabb tényező az anyagminőség. Az olcsó, gyenge minőségű anyagok… További információ: Útmutató a megfelelő strandpapucs kiválasztásához
- Az augusztus az újrakezdés lehetőségét hozza el 5 csillagjegynekAz évnek ez az időszaka mindig is különleges volt, és 2025 augusztusa sem kivétel. Az újrakezdés energiája áthatja a hónapot, és öt csillagjegy számára ez a lehetőség szinte tapinthatóvá válik. Engedd, hogy a horoszkópod iránymutatást nyújtson a következő lépésekhez az életed különböző területein. A munkától kezdve a pénzügyeid kezeléséig, és talán még egy költözés vagy… További információ: Az augusztus az újrakezdés lehetőségét hozza el 5 csillagjegynek
- Júliusban a könnyek örömkönnyekké változnak 2 csillagjegy életébenAhogy az évszakok változnak, az életünk is folyamatos átalakulásban van. Ez az időszak két csillagjegy számára különösen eredményes lehet, hiszen végre a korábbi könnyek örömkönnyekké változnak. Lépj be egy új korszakba júliusban, ahol a boldogság és a siker kézzelfogható valósággá válik. Vajon mely csillagjegyek szerencséjére érkezik el ez a napfényes időszak, és milyen akadályok vezettek… További információ: Júliusban a könnyek örömkönnyekké változnak 2 csillagjegy életében
- Sorsdöntő lehetőségeket hoz a július 4 csillagjegynekEbben a hónapban különleges energiákat hoz a csillagok állása, és ezek a pozitív változások különleges fordulatokat ígérnek számodra. Július olyan sorsdöntő lehetőségeket tartogat neked, amelyek fantasztikus hatással lehetnek életed minden területére. A karrieredben példátlan sikerek várnak rád. Talán már régóta egy nagy áttörés kapujában állsz, most azonban végre megnyílik előtted az a sorsdöntő út, amiről… További információ: Sorsdöntő lehetőségeket hoz a július 4 csillagjegynek
Kép: Egy lépéssel több Hajós István Alapítvány)