Nem mindegy hova és hogyan hízol
Nem mindegy hova és hogyan hízol

Nem mindegy hova és hogyan hízol.

Egy nagyléptékű amerikai kutatás szerint azok az idősebb, egészséges súlyú nők, akik a hasuk helyet a combjukra híznak, védettebbek a szívbetegségektől. Nem mindegy hova és hogyan hízol.

Nem mindegy hova és hogyan hízol

    A kutatók szerint az „alma alakú” nőknek meg kell próbálnia leadni a hasukból és „körte alakúvá” válni. 


    A European Heart Journal című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban 2600 egészséges testsúlyú 18 éven felüli nőt vizsgáltak, akiknek testtömeg-indexe (BMI) 18-25 között volt. A résztvevők egy 1990-es évek közepétől folyó nagy amerikai kutatás, a Women’s Health Initiative keretében rendszeresen estek át olyan vizsgálaton, amely a testzsírt, az izmokat és a csontsűrűséget mérte fel. 


    A kutatás megállapította, hogy az „alma alakú” nőknél, akik a hasukra híznak, nagyobb volt a kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának kockázata, mint azoknál a „körte alakú” nőknél, akiknél a zsírpárnák a combjukat és a csípőjüket erősítették.


    A tudósok korábban is tisztában voltak azzal, hogy a hasi szervek körül felhalmozódó zsír, az úgynevezett zsigeri zsír megnöveli az anyagcsereproblémákat. Köztük a 2-es típusú cukorbetegség, valamint a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát – emlékeztetett a tanulmányt ismertető BBC News. 


    A kutatók egyelőre nem tudják megmagyarázni, hogy a combon kialakuló zsír miért védhet a szív és érrendszeri betegségektől.

De az kiderült, hogy ez a zsír nem okoz problémát a test szerveiben.


    Az egészségtelen életmód viszont a középkorúaknál a hasi zsírt növeli. A tanulmányt jegyző Qibin Qi professzor, a New York-i Albert Einstein Orvosi Egyetem tudósa elmondta, hogy a korábbi kutatások azokkal foglalkoztak, akik túlsúlyosak vagy elhízottak voltak. „A mi tanulmányunk résztvevői olyan nők voltak, akiknek normális volt a testsúlya. Tehát ez az üzenet nagyon fontos. Még az egészséges testsúlyú nőknél is számít, hogy a testük ‘alma alakú’ vagy ‘körte alakú'”.


    Qi professzor hangsúlyozta, hogy meg kell próbálni a hasi zsírt csökkenteni.

Illetve elérni, hogy javuljon az arány, tehát a combon legyen inkább több zsír. Hozzáfűzte, kutatócsoportja most azon dolgozik, hogy megállapítsák, milyen különleges étrenddel vagy testedzéssel lehet ezt elérni.


    „A jövőbeni kutatások annak feltárására, hogy a testzsír eloszlása hogyan járul hozzá ezekhez a betegségekhez. Fontos új módszereket tárhat fel a szívinfarktusnak és a stroke-nak a megelőzésére és kezelésére”. Mondta el Sonya Babu-Narayan, a Brit Szív Alapítvány társigazgatója.

Facebook oldalunk: ITT>>>

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük