Színes, látványos kavalkáddal, hangos téltemetéssel várják az érdeklődőket február 8. és 9. között Kaposváron, a somogyi vármegyeszékhely farsangi fesztiválján.

A Farsangoló Kaposvár elnevezésű esemény fő programjai a tervek szerint hat somogyi hagyományőrző csoport, négy utcaszínház, hat muzsikás csapat, három táncos formáció és mintegy kétszáz jelmezes részvételével zajlanak. A BábSzínTér, a Csiky Gergely Színház, az Együd Árpád Kulturális Központ, a Rippl-Rónai Múzeum, a Takáts Gyula Megyei Hatókörű Városi Könyvtár és helyi civilek által szervezett belvárosi farsangi forgatag február 8-án, délután fél háromkor huszárok, dobosok, táncosok, alakoskodók térjátékával veszi kezdetét Kaposváron.
A rendezvény fontos eleme lesz a farsangi népszokások felelevenítése. Emellett látványos és kacagtató utcaszínházi produkciók is várhatók. A gólyalábasok, maskarások, utcazenészek, kolomposok, óriásbábosok felvonulásához bárki csatlakozhat.
Kiemelték, hogy „a hangulat a Kossuth téren éri el a tetőpontját„. Ahol a résztvevők pár perces játéka után „megérkezik Csokonai Vitéz Mihály és Dorottya„. Majd a tűzzsonglőrök produkciója és a dedaégetés után a jelmezesek fergeteges körtánca űzi el a telet Kaposvárról.
- Borsmenta – A sokoldalú csodanövény
- 5 ruhadarab, ami már egyáltalán nem divatos
- Áprilistól fizetned kell, ha Velencébe mész
- 7 tipp és téged messzire elkerülnek majd a kiberbűnözők
- Te tudod mit kell tenni vészhelyzet esetén? – 4 életmentő tipp
A Kometa 15. FutóFarsangot február 9-én, vasárnap rendezik.
A versenyen családi és gyermekfutamokon, 10 kilométeres, továbbá félmaratoni távon lehet indulni – jegyezték meg.
A szervezők kitértek arra, hogy a fő eseményekre hangolódás már január elején megkezdődött. Vízkereszttől hamvazószerdáig színházi előadásokat, maszk- és jelmezkészítő foglalkozásokat tartottak, tartanak, február 4. és 7. között pedig délutánonként a Kossuth téren Farsang Tv működik, melynek óriás kivetítőjén farsangra hangoló filmek, fotók, információk láthatók.
Kaposváron 2020-ig mintegy három évtizeden át rendeztek farsangi mulatságot, a Dorottya-napok felidézték Csokonai Vitéz Mihály Dorottya, avagy a dámák diadala a Fársángon című vígeposzát. A mű alapjául egy 1798-ban Kaposváron megrendezett bál szolgált, amelyen a költő is részt vett, és az ott szerzett élményei ihlették a mű megírására.
Mivel a Dorottya-napok idővel már nem jelentettek komoly vonzerőt, az önkormányzat 2023-ban a rendezvénysorozat megújítása mellett döntött.
Az új ötletekből született, Farsangoló Kaposvár elnevezésű programsorozatot idén második alkalommal tartják meg a somogyi vármegyeszékhelyen.
MTI