A magyar fenyőmágus, akinek fáit Japántól Kaliforniáig imádják.

Egy tiszaföldvári faiskolában szaporítják a világ 190 természetben előforduló fenyőfaját. Van egy kis magyar faiskola, amit Kaliforniától Japánig ismernek a fenyőgyűjtők. Olyan fák kerülnek innen a világ legkülönlegesebb kertjeibe, amelyeket sokan még csak képen sem láttak. A Conifers Garden alapítója – nevezzük most fenyőmágusnak – nem startup díjat nyert.
Nem fizetett reklámért, nem kapott pályázati pénzeket, mégis fölkerült a világ térképére.
És nemcsak elad – megőriz, véd és inspirál is a fenyőmágus.
A világ 615 tűlevelű fajának 34 százalékát, szám szerint 211-et veszélyeztetettként tart számon vörös listáján a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN). Sok fenyő olyan ritka, természetes élőhelye pedig olyan szinten veszélyeztetett, hogy fennmaradásuk nagyban függ a botanikusok, a botanikus kertek és a gyűjtők elkötelezettségétől.
Ennek a természetvédelmi munkának az egyik élenjárója nemcsak Magyarországon, hanem világszinten is T. Kovács Tibor. Aki gyerekkora óta kedveli a földrajzot és a dendrológiát.
A fenyőfákat pedig össze tudta kötni ezzel a hobbijával.
Mert mint mondta:
„A tűlevelű alapfajoknak sokszor nagyon különleges élőhelye van. Megannyi érdekességet lehet megtudni a földrajzi elterjedés és a fenyők fejlődése közötti kapcsolatról.”
Az őstermelő, agrármérnök 2011-ben indította el a Conifers Garden nevű faiskoláját. Jelenleg 190 fenyőfajt szaporít, és idén is 20 új fajjal bővül a kínálata. Mint mondta, idehaza nincs akkora igény a tűlevelűekre, mint más, erős kertkultúrával rendelkező országokban, ezért vevői is jellemzően külföldiek.
„Autodidakta módon tanultam ki a marketinget, a keresőoptimalizálást, az online kereskedelmet, hogy Európában és a tengerentúlon is rám találjanak a fenyőfajok kedvelői. Globálisan is egyedülálló a munkám, specialitásom a természetben előforduló ritka alapfajok, melyekre egyre nagyobb az igény szerte a világon. Ráadásul környezetbarát megoldást kínálok, hiszen a vásárlóim — és persze én sem — az élőhelyeket károsítom a növénygyűjtéssel, hanem a kritikusan veszélyeztetett fajokat is Tiszaföldváron szaporítom, amelyeket kizárólag online értékesítek” – mutatott rá a fenyőmágus.
Várólista van a különleges fafajtákért
T. Kovács Tibornak az Európai Unió összes országából volt már megrendelése, de szállított már fenyőfákat Norvégiába, Svájcba, Egyesült Királyságba, az Amerikai Egyesült Államokba, Kanadába, Indonéziába, Pakisztánba, Peruba, Brazíliába, Azerbajdzsánba, Kínába, Ausztráliába, Dél-Koreába és Japánba is. Vásárlói között magánszemélyek és gyűjtők, botanikusok, brit nemesek, skandináv városok, több neves európai és tengerentúli arborétum és botanikus kert is szerepel.
Mint mondta, vállalkozása számára sokkal többről szól a pénznél. Botanikai expedíciókat szponzorál, Magyarországon is rendszeresen ajándékoz növényeket arborétumoknak, de példaként említette azt is, hogy a Google keresőjében az ő honlapját gyakran megelőző kutató tudományos weboldalát anyagilag is támogatja, hiszen közös a céljuk: a biodiverzitás fenntartása, a fenyőfajok védelme és ismertetése.
„Nem tudok annyi fát szaporítani, amennyit el tudnék adni. Néha kevés ágat tudok levágni egy-egy fáról az oltáshoz, ezért sokszor várólista alakul ki a ritkább növényekért. Vannak vásárlóim, akik akár két évet is várnak egy-egy fára. Előfordult a közelmúltban, hogy egy fajra 25-en iratkoztak fel, de egy évben csak négyet tudok szaporítani, ebből is látszik, hogy türelem kell hozzá, mire valaki hozzájuthat az általa kiválasztott, különleges fenyőhöz” – magyarázta.
A Conifers Garden alapítója büszke arra, amit önerőből felépített, és szeretné, ha történetéből más magyar vállalkozók is inspirálódnának és nyitnának a világ felé, hiszen az internetnek köszönhetően bárhonnan lehet nagyot álmodni.
További hírek itt:
- Új, csodálatos irányba kanyarodik 3 csillagjegy életeA tavasz utolsó napjai mindig tele vannak ígéretekkel és lehetőségekkel a változásra. Ahogy a természet is átalakul, te is érezheted, hogy életed új irányba kanyarodik. Nézzük meg, hogyan alakul az elkövetkezendő időszak a Bika, Nyilas és Ikrek csillagjegyek számára! Egy biztos: új, csodálatos irányba kanyarodik. Bika A Bika számára a közeljövő egy új, csodálatos, izgalmas… További információ: Új, csodálatos irányba kanyarodik 3 csillagjegy élete
- Hamarosan itt az általános iskolai ballagás – 10 szuper ajándék ötletAz általános iskolai ballagás az egyik legfontosabb mérföldkő a gyerekek életében, hiszen jelzi egy jelentős időszak végét, és az új kihívások, például a középiskolai évek kezdetét. Ezért is fontos, hogy az ajándék, amit választunk, emlékezetes és egyedi legyen. Sokan állnak tanácstalanul a választás előtt, de nem kell aggódni, hiszen számos kreatív és motiváló ötlet létezik,… További információ: Hamarosan itt az általános iskolai ballagás – 10 szuper ajándék ötlet
- Fagyosszentek és a vele kapcsolatos legizgalmasabb hiedelmekA Fagyosszentek időszaka a tavasz egyik legérdekesebb és leginkább félt eseménye a mezőgazdasági életben. Magyarországon és Európa szerte is a májusi hónaphoz kötődik ez a meteorológiai jelenség, amely során a hirtelen lehűlések komoly fagyokat okozhatnak. Amikor a tavaszi hónapok beköszöntenek, a gazdálkodók és kertészek különös figyelemmel fordulnak a Fagyosszentek körüli időjárás iránt. De mit is… További információ: Fagyosszentek és a vele kapcsolatos legizgalmasabb hiedelmek
- Húzz ki 1 kártyát és tudd meg milyen új fejezet kezdődik az életedbenAz élet tele van váratlan fordulatokkal és lehetőségekkel. A mágikus kártyák azt sugallják, vannak bizonyos időszakok, amikor különösen nyitottak vagyunk az új kezdetekre. Három lap szerint most különösen érzékenyek és fogékonyak vagyunk a változásokra, és lehetőségünk nyílik arra, hogy új fejezetet kezdjünk az életükben. Nézzük meg, pontosan mit üzen a kártya. Válassz egyet a 3… További információ: Húzz ki 1 kártyát és tudd meg milyen új fejezet kezdődik az életedben
- Az első szó, amit meglátsz, azonnal elárulja milyen ember vagyAz első szó, amit meglátsz, mindent elmond a személyiségedről, rólad, az életedről. Egyetlen kifejezés, amely jellemzi azt, amilyen te vagy. Ami mindent elárul arról, milyen ember is vagy és milyen személyiség. Az ilyen szókereső játékok egyben önismereti teszt is. Egyszerre szórakoztató és kihívást is jelent az elménk számára. Azonban ezek a játékok sokkal többet kínálnak,… További információ: Az első szó, amit meglátsz, azonnal elárulja milyen ember vagy